foto1 foto2 foto3 foto4 foto5


Race Online Hungary

Team Spirit

Hungarian English French German Norwegian

Csatlakozz!

gtsport-logo

 

Nincs annál felemelőbb érzés, amikor a saját döntéseidnek és elhatározásodnak köszönhetően eljutsz oda, ahol egy karnyújtásnyira vagy minden olyan dologtól, amiről kisgyerekkorod óta álmodsz. Ez a kis monológ szólhatna most akár rólam is, de itt alapvetően azokról az érzésekről beszélek, ami óhatatlanul a hatalmába kerít mindenkit, amikor elér erre a pontra. Nagyon jó volt látni azt a profizmust, ami körülvette ezt a két napos rendezvényt. A fiatal srácokat, akik megilletődve, hitetlenkedve fogadták a gratulációkat az eredményhirdetés pillanatában. Óriási dolog 19 évesen kijutni egy olyan nemzetközi tehetségkutató versenyre, ahol volt és jelenleg is aktív Forma-1-es pilóták ítélkeznek feletted, és bekerülni egy olyan légkörbe, ami aztán széles távlatokat nyithat meg akár a királykategória felé is. Persze maradjunk két lábbal a talajon és ne engedjünk meg könnyelmű kijelentéseket, mégis hiszem azt, hogy egyedülálló dolog a virtuális játékszobából egy nagy lépéssel eljutni a világhírnév felé.

 

A harmadik ülést sorsolták ki nekem. A legjobb idő 57.604-en állt. Fogalmam sem volt, hogy ez mennyire erős idő. Az viszont igen, hogy a többi szimulátorban sem voltak sokkal erősebb viszonyítási alapok. Kis eltéréssel mind a négy szimulátor hasonló erőviszonyokat vázolt. Az enyém volt a második legjobb egy 57.4-es idő után. Visszaszámlálás és start. Minden mást kikapcsoltam fejben. Nem érdekelt, hogy mit gondolnak a mögöttem ülők vagy az ellenőr mennyire nem fogja érteni a „részeges” manőverezést. Csak „rángattam” az elején. Elkezdtem felmérni a kormány és autó kezelhetőségét. Próbáltam csúsztatni a verdát, mert ezen a pályán is sokat hoz, ha féktávon picit ráúsztatod a gépet a kanyarra. Kerestem a határt, ami majd még bele fog férni. Nem akartam élesben eldobni a „vasat”, ezért az összes lehetséges módon próbáltam megkeresni azt a pontot, ami még fogható. 8 perc gyorsan elszalad és biztos akartam lenni abban, hogy amikor padlógázon megyek az autó el fog fordulni úgy, ahogy szeretném. Nagyon idegesen járt alattam. Nem kellett a balhátsóval megcsípned a füvet ahhoz, hogy a célegyenes utáni jobbosban kigyorsításkor a jobboldali szegélyező falban találd magad. A 4. kört kezdtem meg. Picit elengedtem jobban, 3 tized plusz az első mérési ponton, a 90-fokos balos majd jobbos-balos kombináció jól sikerült, mert még mindig 3 tizeddel voltam csak lassabb. Jön a visszafordító. Hú, baromi zavaró a váltófül.

Egész egyszerűen elveszíted kormányzás közben. Lassan megszokom, hogy egy kézzel kell vennem a felkapcsolós kanyarokat. A visszafordító még nem is annyira vészes, mert kettesben meg lehet oldani egy kis drifttel megspékelve és mire beérsz a pirosba már irányban a Nissan. A célegyenes ráfordító viszont egy rémálom. Sokan próbálkoznak a széles ívről négyesbe beerőszakolós verzióval.

De látni olyat is, aki totál belső ívről támadja a kanyart és meg is oldja. Látnotok kellett volna a lábát, ahogy citerázik a pedálokon. Az első körökben én is a negyedik fokozat mellett tettem le a voksom, de a kanyar kijáratánál lomhának éreztem és sanszos volt a pályaelhagyás, amit nagyon szigorúan néztek. Ha meg emiatt kell elvennem a gázt a célegyenesben, akkor lőttek a következő körnek is. Természetesen a szoftver ezen a ponton sem büntet, a kiszélesítésért viszont a mögötted ülő ellenőr már igen. Három esélyt adnak, hogy ezt megcsináld, majd 5 mp büntetést kapsz. Hetedik kör. Már mínusz 54 ezreddel vagyok gyorsabb az első mért ponton. Nem mondhatnám, hogy túl sokat mentem volna Tsukubán, de Red Golf kupájában mentünk itt nem is olyan régen, és bár teljesen más volt a konfiguráció, mégis a kezemben volt a pálya. Nyilván most sokan felhőkölnek. Ugyan már, hiszen Tsukuba olyan rövid és egyszerű, mint egy markolat nélküli teniszütő. Egy stabil autóval nem nehéz belőni egy elfogadható időt. Oda is fog érkezni a komplett mezőny. De voltak itt srácok mint például Zkippe, aki minden féktávon megcsóválta az autót és szó szerint bedriftelt a kanyarba. Nem kicsit, hanem elkeserítő módon. Mások is próbálkoztak ezzel, mert sokat hozott a konyhára. Szóval voltak arcok, akik diktálták a trendet. Itt vagy felhúzod a kesztyűt vagy már nézheted is a csúnya piros pluszokat a mérési pontokon. A végére sikerült összeraknom egy 58,0-s kört, amit már jónak éreztem, de az utolsó jobbos még mindig kritikus volt a kormány miatt. Miután kiszálltam a coockpitből, úgy éreztem, mintha nekifutásból odacsaptak volna egy bevásárló kocsit a lábszáramhoz. Mindegy, az idő bíztató, viszont 58.5-nél senki nem ment rosszabbat. Nagyon egyformák voltak az átlagidők. Lemegy az összes bemelegítő kör. Jön az 5 éles kör, amiből a legjobb számít. Óriási meglepetés. Senki nem tud javítani a gyakorlós időkön. Már a második csoport végén járunk és még mindig ugyanazok az idők vannak a szimulátorokban, mint a gyakorlókörök végén. Mindenki próbálja forszírozni és rendre túlvállalja magát. Sokan rontják el a kigyorsítást az első jobbosban. Trükkös kis kanyar az, és elég szépen büntet, ha nem jó ívet választasz.  

Újra mi jövünk. Jön az első kör. Hidegen 58,2. Örülök neki! A másodikban elfékeztem magam a célegyenes végén és már ott is volt a plusz 5 tized az első ponton. Azt a kört feladtam és próbálgattam a pálya többi részén a merészebb driftet. Az a baj a drifteléssel, hogy valaki vagy tud vagy nem. Aki nem tud, annak minden próbálkozás 50-50, hogy bejön-e avagy sem. Én nem vagyok nagy driftes (legalábbis szimulátorban, ahol nem köszön vissza komoly erőhatás). Pici csúsztatások persze beleférnek és „szerethető” is tud lenni. De itt már páran az eszelősség határán lavírozgatnak. Tapintatni lehetett, hogy mennyire komoly potenciál van egy-két fiatal srácban. Nekifutok a harmadik körnek. Most jó az első kanyar, 1 tized pluszban vagyok, a másodikban eldobok kettőt, de még mindig csak 3 tized a hátrányom. Nagyon beletaláltam a visszafordítóba. Tolom neki a hátsó egyenesben. Jön a kritikus rész. Négyesben beúsztatom, majd hármasba tolom padlógáz, és kigyorsításnál egész egyszerűen nem „találom” a váltókart.(!) Lepörög a motor, nagy nehezen betolom négyesbe, de sok időt vesztettem. 58.3 a végén. Rengetegen panaszkodtak a kormányra. Túl nagy a kormány és amikor elfordítod, egyszerűen annyira távol esik a kezed a kartól, hogy össze-vissza kell nyúlkálnod, ha váltani akarsz. Meg az alsó részét pöckölgeted. Rémes! Egyszerűen felfoghatatlan, hogy ezt a Thrustmaster-nél senki nem vette észre?!

Vagy ennyire el vagyunk kényeztetve az egyéb gyártók által? Gondolom azok hogy szenvedtek, akiknek pici tenyerük meg ujjaik vannak, ha én a lapátkezemmel nem értem el. A következő körben szintén hasonló gondok. Az utolsóban egyszerűen dobom a hármas fokozatú projektet. Maradok 4-ben. Ez nem fekszik. Ott maradtam 58.2-nél. A végén nem is tűnik ez olyan rossz időnek. Jön a második forduló a háromkörös éles méréssel. Nincs olyan, aki mindhármat 57-re csinálja. Megint mi jövünk. Az első köröm 58.5 a második 58.3 az utolsó körben négyesben megcsípem a fű szélét, kitör a hátulja, korrigálok, de billeg a kocsi és kivisz 4 kerékkel a kerékvetőre, majd hirtelen keresztbe fordul a gép és bár megfogom, a boxutca falának csapom. Hálistennek csak intést kapok és nem lett piros a köröm (5 mp büntetés, ha pirosra vált a kör) De így is gyászos a kör 59.7. Annyira szorosak az idők, hogy ennyi pont elég is lehet a búcsúhoz. Jön az utolsó a halálkör. Egész jól összerakom, 58,1-el megfutottam a legjobbam.

Vége az első napnak. Pár interjút készítenek, fotózkodás, majd a Supervisor felolvassa a 16 továbbjutó versenyzőt. Nem mondanak sem átlagokat, sem pedig részeredményeket. Nagy nehezen kihúzom az egyik szervezőből: 18-ik helyezett lettem és szűk 1 tized hiányzott átlagban a továbbjutáshoz. Nem érzem csalódásnak, mivel patent erős a mezőny. Most rálehetne zendíteni a „ha mi lett volna akkor ha” című nótára, de semmi szükség rá, mert nyilván más is hagyott itt-ott pár tizedet. Zárásképpen széttolták az agyunkat valami elképesztően jó svéd kajával. A hotelünk kb. 2 percre volt a versenypályától. Teljesen kényelmes, minden igényt kielégítő szolgáltatást nyújtott. Gyorsan le is pihentem, mert ekkor még az volt az általános szóbeszéd, hogy mindenkinek végig kell csinálni a következő napot, attól függetlenül, hogy hol végzett. Ennek fényében csak pár falatot szórtam az arcomba a reggeli folyamán. 

 

Mivel a fizikai teszt volt terítéken, nem szívesen tálaltam volna fel még egyszer a reggelit a pályán. Amikor kiértünk, azonnal összeszedték a kieső 8 versenyzőt és kivittek minket a tesztpályára. Azt mondták, kíváncsiak azért arra, mit mutatunk itt. Írtak is minden eredményt. Két darab, egyenként 200 lóerős Nissan Juke Nismo várt minket. Egy manuális és egy automata váltós. Rövid pályabejárás után mehetett mindenki  1 menetet az automataváltós Nissannal. 

 

Kellemes pörgős gép, de ha leesik a fordulat, akkor vége. Majd  1 menetet a manuálissal. Teljesen más hangolású diffi van benne, ezt már az első sikánnál megtapasztaltam. Rá is kérdeztem a „mentorom”-nál, erre ő mosolygva azt válaszolta: Teljesen. Na ez volt az utolsó mosoly, ami elhagyta az arcát. Úgy voltam vele, itt a nagy lehetőség „legyilkolni” a verdát. A fordulatszámot nagyon fontos szinten tartani, mert a szűk lassítókból soha nem jön ki, ha valaki „bealszik”. A bemelegítő után (aminek a végét combosan megnyomtam) kicsit megintett a mellettem ülő srác, hogy elég agresszív a stílusom és nem biztos, hogy ez a jó út egy gyors körhöz. Szerintem szimplán befosott. Szó szerint leszúrtam a Nissant a kanyarbejárathoz, ami bizony néha három kerékre állította a kocsit. Többször álltam egyszerre a fék-gázon. Mivel nagyon szűk a pálya és szinte egy darab egyenes féktáv sincs, így nem lehet hosszan fékezni, mert időt vesztesz. Nem is tudom mire számított a tag? Mindenesetre mintha összebeszéltek volna, a haverja is beszólt az ablakon a start előtt, hogy óvatosan a 7-es kanyarban. Őszinte leszek, egyáltalán nem érdekelt, hogy mit csiripel a kiscsávó. Egyébiránt picivel korábban kijelentette, hogy ő bizony kerekes. Akkor meg pláne nincs miről beszélni.

Go! Kinyomtam pirosba a fordulatszámmérőt és ellőttem a Juke-nak. Hatalmas feeling. A bóják pont annyit hagytak, hogy elverd őket. Egyet sem sikerült, de a gyerek mellettem még hajjal is betámasztott. A videó annyira nem adja vissza, de megállás nélkül visított a gumi. A nagy gépészkedés közben még a dudára is rácsaptam. Erős kör sikeredett. 

Csak a finn srác nyomott le, de amit ő csinált az űber-beteg volt. Egy pillanatra azt hittük, borulás lesz befelé a „dzsindzsásba”. 20 méteres füstcsóvát húzott a pörgő kerekekkel a kettes kigyorsítóban. Őrjöngtünk neki! Ááááááá! Kis mosolygós, köpcös, jópofa srác. Amikor kiszállt, összeszorított foggal vigyorgott, mint Michael Douglas az Összeomlásban. Ha ő nem is, de a szaktanácsadó mellette már garantáltan összeomlott. Elég szépen gyöngyözött a homloka. Meg is jegyezte: neki nem nagyon tetszik, hogy ide osztották be. Az összes időt rögzítették, majd visszavittek minket a driver lounge-ba. Ott már javában nyomták a fiúk. Suzuka volt a terítéken. Na, ez jól megszórja majd a társulato,t gondoltam magamban. 2:09.3 volt a legjobb idő, ami az egyes szimulátorban figyelt. A finn „csodagyerek” autózta nem nagy meglepetésre, de az összes coockpitben 2:09-es idő volt, ami ezért elég kiélezett küzdelemre utalt. Közben végignézek egy menetet. 10 kör és mindegyik éles az átlageredmény számít. A dán fiú annyira gépészkedik, hogy majd felborul a coockpit. Ketten fogják mögötte a karikát. Senki nem mosolyog vagy csinál tréfát a szituból. Mindenki pontosan tudja, mi zajlik le a versenyzőben legbelül. Vannak, akik laza mozdulatokkal korrigálnak és vannak olyanok, akik a starttól befeszülve minden mozzanatot korrigálnak. Az autó táncol a pilóták alatt. A 8-as bejáratnál szemmel látható az autó kezelhetetlensége.

Ezen a részén a pályának néhányan olyan hosszú féktávot vesznek, hogy már a stopper is lehervad. Olyan is akad, aki vagányan beteszi. Négy keréken csúszik a 370Z, de túl széles és bár szépen kihozza, megkapja a hibapontot az ellenőrtől. A kompromisszum keresés nagy pillanatai ezek. Közben elindul a médiateszt is. Amikor bekerültem a továbbjutó csapatba és megjött az első üdvözlés e-mailben, az első kérdőív első kérdése a nyelvtudásom után érdeklődött. Nem írta, hogy fontos angolul beszélni vagy ilyesmi. Egy egyszerű kérdés: Milyen nyelveken beszél? Nyilván, ha odaírják, hogy angol nyelvtudás alapvető, akkor páran úgy is odaírják, hogy nem is beszélnek. Aztán majd lesz valahogy. Na, a NISSAN ezt a faktort akarta ezzel kizárni. Aki nem írta élből az angolt, az már ki is esett a kosárból. Nekem ezzel nem volt problémám. Napi szinten használom, de látva mi zajlik a magyar válogatásnál, egyszerűen felfoghatatlan, hogy egy ilyen dolgon csúsznak el az igazán gyors versenyzők. Igazolom. Azonnal elkezdik tesztelni a nyelvtudásod, amikor megérkezel. Odamennek hozzád és név szerint kérdezgetnek kicsit. A supervisor többször kihangsúlyozta, hogy egy komplett csomagot keresnek, nem pedig egy olyan valakit, aki „szimplán” szélvész gyors. Megértem a NISSAN álláspontját és teljességgel elfogadható, de nyilván azt ők is mérlegelik, hogy adott fajtájú képességek, milyen szinten fejleszthetők. Mert ugye a nyelvet bárki megtanulja. Ismétlem bárki, aki rászorul. Ha viszont valaki bizonytalan és lassú, abból soha nem fognak top versenyzőt faragni. Ezt is nyugodtan kijelenthetjük. A fő problémát itt a feladatok konkrét megértése okozta volna azoknál, akik nem beszélik a nyelvet. Egyébkén,t ha már a norvég csapattal indultam, jó ellenpélda a volt norvég rali világbajnok, Peter Solberg. Botrány, ahogy beszél angolul. Sem nyelvtanilag, sem pedig kiejtésben nem üti azt a szintet, ami akár egy ilyen GT döntős szintre is szükséges. De az eredményei mindent felülírtak. Nem akarom túlokoskodni ezt a dolgot, mert nem az én reszortom a válogatás, csak azonnal felmerültek bennem ilyen gondolatok. A lényeg: Ezen a szinten az angol nyelvtudás komoly követelmény!

A médiateszt az emeleti kis üvegtárgyalóban került lebonyolításra. Felhívtak négy embert egy országból, és amíg egy versenyző kereszttűzben volt a hivatalos médium által (15 percig kínozták a jelölteket), addig a többinek is ki kellett dolgoznia pár kérdést és feltenni a csapattársnak. Mindent figyeltek, mindent pontoztak. Ha itt valakit lehúztak, az hiába volt patent a többi állomáson. Hangsúlyosan vették figyelembe ezt a tesztet! Ennek a fényében melegen tudom ajánlani azoknak az itthoni versenyzőknek, akik most kimaradtak a buliból a nyelvtudás miatt, hogy szépen feküdjenek neki a legalább társalgásszintű angolnak. Volt olyan kérdés, ami a kocsi viselkedésére irányult például. Itt azért bejönnek a szakszavak is, de aki komolyan veszi, az simán megtanulhatja azt a néhány kifejezést, amit a motorsportban versenyzői szinten használnak.

Lassan elérkeztünk a kétnapos verseny záróakkordjához, a fizikai felméréshez. Vödrökben hordták ki a proteinos csokikat a főépület előtti platz-ra. A fizikai teszt két részre lett bontva: az első volt az állóképességi teszt, majd kicsit zavaros üzemmódban jöttek egymás után az egyéb képességekre koncentrált felmérések. Az első részben említett esetlen feka barátunk 1 perc alatt Delta Force szakaszparancsnokká avanzsálta magát. Mivel van rálátásom a fizikai teljesítmény-felméréssel kapcsolatos dolgokra, elég érdekes volt látni a gyakorlatok összeállítását. Itt bizony óriási szakadék tátongott a prezentáció és az általánosan elfogadott szakmai iránymutatás között. Előbb válogatott módszerekkel „elsavasították” a versenyzőket, mint: futások, statikus gyakorlatok (4 perc alkartámaszos fekvőtámasz stb..), majd jött a súlypontemelkedés (!?) felmérése. Nem is veszélytelen a dolog. Főleg ilyen srácoknak, akiknek a jó része 400 métert nem tud lefutni nagyhalál nélkül. Ezen a ponton erősen drukkoltam: nehogy izomszakadás legyen a vége.  Összességében olyan érzésem volt, hogy a teszt alapvetően a teljes fejlövésre irányult. A képek tanúskodnak is erről.

Ettől függetlenül egy rossz szava nem lehet senkinek, mert nem kicsi a tét és ha valaki jól alkalmazkodik, akkor azonnal bekerül egy olyan klubba, amibe normál esetben szinte lehetetlen beugrani. Az utolsó ember is elfeküdt a betonon. Vége a versenynek. Jellemzően senki nem tudott semmit. A szervező kínosan ügyelt arra, hogy teljes mértékben megtartsa a kontrollt és a döntéshozás jogát a két nap alatt rögzített eredmények figyelembevételével. Minden adatot azonnal küldtek át Angliába. A supervisor folyamatos mobiltelefonos kapcsolatban volt a szigetországgal. Itt sokkal többről van szó, mint száraz és csakis a számokra hagyatkozó rangsorolás. Kis lélegzetvételnyi szünet és pulzusmegnyugvás után, újra szót kért a vezetőnk. Jött egy nagyívű, emocionális levezető monológ, ami nem nélkülözte a jelen lévő versenyzők méltatását és elismerését. Látszott, hogy maga a nagyfőnök is élvezte ezt a két napot. Többször volt, hogy ő is beült a nap végén és megpróbált menni pár kört a szimulátorban. Azért mondom, hogy megpróbált, mert végül egyszer sem ért körbe törés-zúzás nélkül. Egyébként érdekességként megemlítem, hogy a jelenlévő segítő személyzet az első napon egy egész délelőttnyi gyakorlás után sem tudta az időt leszorítani 1 perc alá Tsukubán. A rövid levezető után következett a hirtelenhalál négy versenyző számára. Azaz, négy versenyzőből kettő biztosan ott lehet a silverstone-i nagydöntőben. Öt kör és a legjobb számít. A pálya Suzuka. Na, ez izgalmas lesz. Elrajtolnak a srácok, a személyzet és a csapattagok is egy kupacban a boxok körül.

A svéd srác nagyon magabiztos, egyből 2:10.5-es körrel nyit, a többiek 11-en kívül. A fiatal dán fiú meg odaveri és 2:15. Daniel Kroken, a norvég csapattársam ül az egyes számú coockpitben. Ő 2:17.5-ös időt ment anno a silverstone-i online kvalifikáción. Most itt Suzukában 2:10.9-el nyit, amivel második az első kör után. A következő körben a svéd tovább javít. Lefarag 3 tizedet. Daniel is javít, nem remeg a keze. A kis dán megint odacsapja, újra 2:15. A gyengébbik svéd nem találja a fonalat, két 2:11.5-ös körrel kezdett és ezt is nyomta a végéig. Daniel újra javít, immáron az abszolút legjobbját futja, ráadásul nyomás alatt. A dán most végigviszi a kört, de valahol piros zászlót kap. Nagyon ügyes ez a srác, de nem találja magát. Fokozott izgalmak, és lassan jönnek a zárókörök. A svéd és Daniel gyengébb körön, viszont a dán tehetség az eddigi legjobb részidőn van, amit a szimulátorban aznap jegyeztek. Öt tizeddel van a második mért ponton a top idő előtt. Jön az utolsó sikán. Nem óvatoskodik és keményen beteszi. Pörög az óra jön a célegyenes és micsoda?? 2:09.0! Három tizeddel jobb a hétvége alatt futott legjobb körnél. Óriási ováció fogadja az eredményt! Villognak a vakuk. Kirángatják a srácot a csapattársai a szimulátorból. Hihetetlen pillanatok ezek. A fiatal 19 éves srác azt sem tudja hol van. Nem egy közszereplő, ez tisztán látszik. A végtelenül szerény és szimpatikus srác megpróbálja feldolgozni a történteket. Még egy-két csepp könnyet is meglátni a szemeiben. Fantasztikus teljesítmény. Közben a csapattársam a legnagyobb elszenvedője a történteknek. Ő sajnos kiesett. Továbbjutó még a svéd srác a dán mellett. A jelenlévők még hatása alatt vannak a történteknek, de már szót is kér a Supervisor. Jön a négy stabil továbbjutó. Egymás után hívják ki a versenyzőket. Svéd, norvég, dán és következett az utolsó, a finn versenyző (minden országból 1 fő továbbjut, legyen akármilyen lassú is). Óriási meglepetés! Nem Zkippe az. Mindenki őt várta, de nem ő jutott tovább, hanem Timo Koskela. De mi történt? Átnézek a szomszéd asztalhoz, ahol a finnek ülnek. Éppen Kimo Kaisla (Zkippe) magyarázza a svédeknek, de nem értem tisztán, hogy valami történt a tesztpályán a Juke sprinten. Nem akarom zavarni, van épp elég baja. Nagyon sajnáltam, mert rendkívül tehetséges srácról beszélünk. Odamentem viszont gratulálni a fiatal dán srácnak, Jespernek. Well done! Közben csapódnak még páran és beszélgetésbe elegyedünk az utolsó kör kapcsán. Aztán bedobom témának a finn meglepetést és azt, hogy valami kint történt az élő vezetésen. Erre már Jesper mondja is, hogy ott volt a tesztpályán. Zkippe erősen túlvállalta magát és öt(!) bóját is borított. Bójánként két másodperc bünti jár. Ezzel el is szállt a versenyben. Most nagyon őszinte leszek, a két nap alatt érezni lehetett, hogy kik azok, akik kiszemeltek és nagyobb figyelmet kapnak, mind a média, mind pedig a NISSAN részéről. Kimo az egyik ilyen volt. A bójaborogatás ellenére van egy sanda gyanúm, hogy mással is kihúzhatta ő a gyufát, ami miatt kiejtették a kosárból. Még arra sem kapott esélyt, hogy a „halálmenetben” továbbmenjen. Mindenesetre a konzekvenciákat mindenkinek magának kell levonnia. Pár perc alatt szervezett ütemben bontják le a teljes szponzori kelléktárat. Jön a kamion, felgurulnak a verdák is. Eltűnik az étterem is, két nagy szállító visz el mindent. Mire észbe kapunk, már egy üres, hétköznapi pályán állunk és nyoma sincs ennek a fantasztikus döntőnek. Mint amikor reggel felébredsz és már csak a csorgó nyálad emlékeztet arra, hogy álmodtál. 

Összegzésképpen egy minden igényt kielégítő, a legmerészebb elképzeléseket is felülmúló profi rendezvényt sikerült prezentálniuk a Nissan és Polyphony digital szakembereinek. Az elejétől a végéig másodperc szoros volt a program. Minden pillanatban csúcsversenyzőnek érezhette magát, aki jelen volt. Mindenkit egyenlően kezeltek és segítettek a versenynapok folyamán. A magam részéről szeretném megköszönni a biztatást és a támogatást, amit a Race Online Hungary csapatától kaptam. Rengeteget számított az a sok verseny, amit közösen együtt futottunk a közelmúltban. Őszintén remélem, hogy a következő megmérettetésben már több csapattagunk is részt tud majd venni. Az elmondott megtapasztalt dolgokon kívül úgy gondolom, óriási jelentősége van a folyamatosságnak, a gyakorlásnak és a versenykörülmények nehezítésének. Ahogy a múltban, úgy a jövőben is adott lesz ez nálunk, szóval nincs más feladat csak „lehajtott” fejjel nyomni a gázpedált. Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket.

/Zsolesz/

{flike}{fcomment}