foto1 foto2 foto3 foto4 foto5


Race Online Hungary

Team Spirit

Hungarian English French German Norwegian

Csatlakozz!

gtsport-logo

 

Ahogy a cím is utal rá, elég eseménydús, ugyanakkor harcos és sokszor minden logikát nélkülöző fordulót tudhat maga mögött az, aki részt vett a Fuji-hegy előtt elterülő versenypályán megtartott futamokon.

 

1. futam:

A pole-t ezúttal az egyre erősebb tempót felmutató ugibug foglalta el fuvarospetya előtt, utánuk - az elért idő alapján kissé lemaradva - naje777, Zsolesz, Red, Bandage_520, DEPR, mateka25, BrightDark következett, majd az új belépő sonik-freak, a sort Dynamo, Csellarka és ATIS zárta.A rajt és az első kanyar is kifejezetten simán sikerült. Fuvarospetya, ugibug és naje777 azonnal elnyúltak az üldözőktől, mögöttük viszont meglehetősen nagy és sűrű tumultus alakult ki, gyakorlatilag a résztvevők többi része egymás nyakán loholt folyamatosan.

Bár a pálya - és a bukótér is - kifejezetten széles, az első futam is bővelkedett kisebb koccanásokban, helyezkedésről és helycsinálásról nem is beszélve. A mezőnyben mindenki harcban állt valakivel a jobb helyezés érdekében, ám miközben a dobogós helyen lévők ezt egymásra vigyázva tették meg, a mögöttük haladókra ez nem mindig volt igaz, gyakoriak voltak a túlzott bevállalásból, akaratból, versenyzési tapasztalatlanságból fakadó kisebb-nagyobb balesetek.
Féltávra az első három helyen lévők után kivált a bolyból Bandage_520 és DEPR, akik folyamatosan harcoltak egymással egészen a 8. körig, amikor DEPR megfarolt és lemaradt, mögöttük a pozíciók folyamatosan cserélődtek a futam végéig. A versenyt végül fuvarospetya nyerte meg ugibug és naje777 előtt, majd Bandage_520, DEPR, Redbreast, mateka25, sonik-freak, Dynamo, BrightDark, Zsolesz, Csellarka és ATIS volt a sorrend. A leggyorsabb kör a múlkori első futammal megegyezően fuvarospetya nevéhez fűződik, de mivel nyert, ezért ismét ugibug kapta meg a 3 pontot.

RACE 1 (ha lassan tölt klikk ide)

Then and Now: Godzilla, 3. forduló, Fuji F, 1. futam 

 

P.

Drivers

 Nat    

Points

1.

 BLAZSÁN Patrik (ROH-Fuvarospetya)

25

2.

 HORVÁTH Olivér (ROH-Ugibug)  

20+3

3.

 KROKEN Daniel (Naje777)  

16

4.

 NÉMETH András (ROH-Bandage_520)  

14

5.

 LUND Kjeld (DEPR)  

12

6.

 LOSONCZY Ferenc (ROH-Redbreast)  

10

7.

 FÖLDESI Máté (mateka25)  

9

8.

 BORDING Kasper (sonik-freak)  

8

9.

 Ifj. LOSONCZY Ferenc (ROH-Dynamo)  

7

10.

 THOMASSEN Ketil (BrightDark)  

6

11.

 BÍBER Zsolt (ROH-Zsolesz)   

5

12.

 CSELLÁR András (ROH-Csellarka)   

4

13.

 GÁL Attila (ROH-ATIS)   

3

 

Nyilatkozatok a futam után:

1. BLAZSÁN Patrik (ROH-Fuvarospetya)

"A második rajtkockából kezdhettem meg a versenyt, rögtön az első kanyarban elnéztem a féktávot, amellyel több pozíciót is vesztettem. Sikerült felzárkóznom a 3. helyre ,ezután Ugival és Naje777-el sikerült elszakadnunk a mezőnytől. Remek csatákat vívtunk, egészen a verseny végéig küzdöttünk az első helyért. Az utolsó körben sikerült egy kicsit elszakadnom, így megtudtam nyerni a versenyt, nekem kifejezetten tetszett az első verseny, gratulálok mindenkinek."

2. HORVÁTH Olivér (ROH-Ugibug)

"A versenyt a pole-ból kezdhettem meg de már az első kanyarban megelőzött naje777 és visszacsúsztam a 2.helyre. Patrik naje777 és én el tudtunk húzni a többiektől, remek csatákat és kerek a kerék elleni küzdelmeket vívtunk a verseny végéig. Patrik a végén elhúzott és azt hittem hogy naje777 még kap szélárnyékot a célegyenesben de nem kapott és ezáltal egy minimális különbséggel meg tudtam előzni az utolsó métereken. Gratulálok Patrik-nak végig jól ment az egész versenyen és amikor kellett el tudott menni tőlünk."

3. KROKEN Daniel (Naje777)

 "Az időmérőn elért 3-ik helyem után már éreztem, hogy meglesz a tempóm a versenyre. Hibátlanul rajtoltam, hárman azonnal elszakadtunk a mezőnytől. Azt kell, hogy mondjam hihetetlenül izgalmas és tiszta verseny volt köztünk. Az utolsó körben a célegyenesben valóságos gyorsulási verseny volt a 2-3 helyért. Nagyon kevéske hiányzott. Ez szoros volt!"


2. futam:


A 2. futam rajtjánál az indulók között volt egy LAG nevű is, aminek köszönhetően sonik-freak rögtön a falban kötött ki. DEPR is laggolt, illetve BrightDark, akivel például nem látták egymást fuvarospetyával, így igen érdekes, de még inkább zavarbaejtő repülő, vagy esetenként kétkerekező autóknak lehettünk szemtanúi, reméljük a GT6-ban ilyennel már nem fogunk találkozni. 
A második futam szintén bővelkedett lökdösődésekben és a már fent említett kisebb-nagyobb szabálytalanságokban, bár a futamot visszanézve nem volt akkora a baj, mint ahogyan az ember azt a sűrűjében érezte. A lényeg, hogy most a komplett mezőny egyben volt 8 körön át, és a nagy számok törvénye alapján ez kihatott az eseményekre is, a sorrend itt is állandóan változott. Látható volt ezen a futamon is mindenféle kamikaze akció, közrefogás, lökés, helycsinálás, elfékezés, pályaelhagyás, cikázás és még sorolohatnám, unatkozni nem nagyon lehetett, félni annál inkább.

 


A futam második felére ugibug-nak sikerült az élre állnia és kiautózott magának egy kisebb előnyt, majd miután átverekedték magukat a mezőnyön, fuvarospetya és Redbreast is utána eredt, ez lett a dobogósok sorrendje is a verseny végére. Mögöttük az első futamhoz hasonló sűrű boly volt a hosszú egyenesnek és az erősre állított szélárnyáknak köszönhetően, ami időnként látványos, időnként pedig csúnya előzésések és akciók végrehajtását segítette elő. A befutók további sorrendje naje777, Dynamo, Bandage _520, sonik-freak, mateka25, Csellarka, BrightDark, Zsolesz és ATIS volt, DEPR nem fejezte be a futamot, mivel egy lökdösődést követően kilépett a 4. körben. A leggyorsabb kör ismét fuvarospetyáé volt, így lemaradását 3 ponttal tudta csökkenteni. A futam szépsége még az volt, hogy a 4-8. helyezett között 0.144 mp (!) volt a különbség, Bandage_520 és sonik-freak pedig ezredre azonos időt futottak!

RACE 2 (ha lassan tölt klikk ide)

 

 

P.

Drivers

 Nat    

Points

1.

 HORVÁTH Olivér (ROH-Ugibug)

25

2.

 BLAZSÁN Patrik (ROH-Fuvarospetya)  

20+3

3.

 LOSONCZY Ferenc (ROH-Redbreast)  

16

4.

 KROKEN Daniel (Naje777)  

14

5.

  Ifj. LOSONCZY Ferenc (ROH-Dynamo)  

12

6.

 NÉMETH András (ROH-Bandage_520)  

10

7.

 BORDING Kasper (sonik-freak)
 

9

8.

 FÖLDESI Máté (mateka25)  

8

9.

 CSELLÁR András (ROH-Csellarka)  

7

10.

 THOMASSEN Ketil (BrightDark)  

6

11.

 BÍBER Zsolt (ROH-Zsolesz)   

5

12.

 GÁL Attila (ROH-ATIS)   

4

13.

 LUND Kjeld (DEPR)   

DNF

 

Nyilatkozatok a futam után:

1. HORVÁTH Olivér (ROH-Ugibug)

"A második futamot a mezőny végéről kezdtem meg és már a rajtnál előrébb ugrottam pár helyet. Mivel a mezőny nagyon szorosan volt én is belekeveredtem néhány incidens-be. Redbreast-tól elnézést kérek amikor egy kicsit kitoltam a pályáról a tengelytörés miatt nem tudtam kanyarodni egy ideig. Az 5.-6. kör környékén megérkeztem az élbolyba amely nagyon sűrű volt és előfordultak kisebb-nagyobb koccanások. Nagyjából a 7. kör környékén sikerült akkora előnyt kiépítenem hogy a célegyenesben már nem tudtak visszajönni rám és folyamatosan szakadtam el a mögöttem lévőktől ,és sikerült behúznom a futamot. A 2.futam köszönhetően a Strong szélárnyék miatt tényleg kicsit roncsderbi szerűvé kezdett válni bár én a legnagyobb balesetekből kimaradtam. Gratulálok a mezőnynek érdekes futamokon vagyunk túl. A Special Stage Route 5 sokkal nehezebb lesz de ott is próbálok minél jobb eredményeket elérni."

2. BLAZSÁN Patrik (ROH-Fuvarospetya)

"Utolsó helyről kezdhettem meg a versenyt, a rajtnál tisztán eljöttem pozíciót nem javítottam. Hatalmas csaták voltak előttem, egészen a 7. körig benne volt a csihi-puhiban, utána sikerült kikeverednem és a 3. helyen találtam magam. Ugi ekkorra már nagyon elhúzott, nem lehetett megfogni. Redbreast-el nagy csatában voltunk a második helyért, jó kis csata volt. Az utolsó körben Redbreast hibázott, így sikerült behoznom a második helyen az autót. Kemény verseny volt, néhány kisebb ütközéssel, de részemről jó futam volt, várom a következő versenyeket."

3. LOSONCZY Ferenc (ROH-Redbreast)

"A fordított rajt sorrendből kifolyólag viszonylag hátulról kezdtem. Ezzel nem is volt semmi baj. Rajtnál rögtön előztem egyet. Végig az járt a fejemben,hogy a kényes szituációkból kimaradok és próbálok feljebb jönni. Ez nagy részben sikerült is. Fain kis csatákban voltam benne és szép lassan a dobogón érezhettem magam. Ugi meglépett elöl. Patrik utolért, de sajna hibáztam így a 3.helyre kellett koncentrálnom. A futam előtt valaki azt mondja, hogy a dobogóra felállok teljesen örültem volna neki, így azt teszem most is. Köszönöm a játékot! Utóiratnak csak annyit írnék, hogy mindenki ügyesebb és átgondoltabb legyen mint az előző futamokon."

Zárszó:

A sorrend alakulására azért nem tértem ki bővebben egyik futamon sem, mivel a tumultusban minden egyes körben töb alkalommal változott, ha leírnám, 3 oldal lenne tele vele és a végén senki nem tudná követni. Ezen a futamon ismét nagy létszámmal voltunk, azonban sok volt a "nem kívánatos" manőver. A futam megtartása előtt azt ígértem, hogy a pályaelhagyást és lökést ellenőrizni és büntetni fogjuk, de a pálya adottságainak, na és persze a beállításoknak is köszönhetően annyi volt, hogy ha szigorúan vennénk mindegyiket, akkor egyszerűen követni sem lehetne az eredmények alakulását, ezért ez alkalommal eltekintettünk tőle.
Az látszott, hogy a széles pálya és bukótér miatt mindenki a kelleténél bátrabb volt, remélhetőleg csak ezért volt ennyi felesleges akció is a pályán.

Fel szeretném hívni ismételten a figyelmet arra, hogy ezek a versenyek a szórakozást és a versenyzést EGYÜTT próbálják szolgálni, ehhez pedig vannak szabályok, amiket be kell tartani. A következő pálya a Special Stage Route 5 lesz, ami viszont azonnal megbosszulja a hibázást és a kilökést is. 


Arra megkérek MINDEN résztvevőt, hogy ha teheti, nézze vissza végig legalább a saját szemszögéből a versenyt és tanuljon belőle, mert - ahogy a futam után nagyon találóan elhangzott - nem roncsderbire jöttünk, hanem autóversenyre. A szabálykönyvben leírtak ezentúl alkalmazva lesznek, kirívó esetben automatikusan, egyéni hátrány elszenvedése esetén pedig kérek mindenkit, hogy jelezze kivizsgálásra a hely és idő megadásával a problémáját.
Még annyit összefoglalóan: senki nem szent, mindenki követ el hibát, és nem kell úgy bánnunk egymással, mint a hímes tojással, de azért bizonyos határokat tartsunk be. Mivel jelenleg - szerencsére - sokan vagyunk, és a célunk ennek megtartása, eltart egy darabig, amíg összecsiszolódunk, az Rajtatok, a részvevőkön múlik. Ez egy természetes tanulási folyamat, amihez türelemre és megértésre is szükség van.

Összetett állás:

 

P.

Drivers

 Nat    

Points

1.

 HORVÁTH Olivér (ROH-Ugibug)

116

2.

 BLAZSÁN Patrik (ROH-Fuvarospetya)  

114

3.

 NÉMETH András (ROH-Bandage_520)  

85

4.

  LOSONCZY Ferenc (ROH-Redbreast)  

83

5.

  Ifj. LOSONCZY Ferenc (ROH-Dynamo)  

62

6.

 LUND Kjeld (DEPR)  

51

7.

 KROKEN Daniel (Naje777)
 

48

8.

 CSELLÁR András (ROH-Csellarka)  

41

9.

 THOMASSEN Ketil (BrightDark)  

38

10.

 KISS Péter (ROH-Peti)  

36

11.

 FÖLDESI Máté (mateka25)   

31

12.

 ZSIDEK Pál (napPALI)   

22

13.

 BÍBER Zsolt (ROH-Zsolesz)   

17

14.

 BORDING Kasper (sonik-freak)

17

15.

 GÁL Attila (ROH-ATIS)

15

 

{flike}{fcomment}