foto1 foto2 foto3 foto4 foto5


Race Online Hungary

Team Spirit

Hungarian English French German Norwegian

Csatlakozz!

gtsport-logo

 

Üdvözlök mindenkit a lassan végéhez közeledő ROH Amuse GT1 kupájának összefoglalójáról. Sajnos a futamon nem tudtam részt venni, illetve a visszajátszások elmentésének hibája miatt később kaptam kézhez a felvételeket (köszönet érte BrightDark-nak!), amely erőteljesen hátráltatott mindenkit az ilyenkor szokásos feladata elvégzésében, így az idő szorításában a szokásosnál talán kissé rövidebb beszámolót sikerül készíteni.
Lássuk tehát, mi is történt.

1. futam:

Az időmérőn a már megszokott kettősség volt ismét: az első rajtkockából Zsolesz indult lágy gumikon, mögötte ugyanezen gumikon naje777, BrightDark és Csellarka kezdett, majd a kemény keverékkel kezdők közül ugibug kvalifikálta magát a legjobb idővel, akit fuvarospetya, brutus, Fantomas, Redbreast és Dynamo követett. A rajtnál naje777 és Fantomas tudott előrejönni. Elég nagy volt a tolongás természetesen, de nem voltak nagy lökések, inkább sok kisebb érintés a helyezkedések során, ezek következtében az egymással viaskodó brutus és Fantomas autója sérült meg kisebb mértékben. Az élen naje777 megpróbált ellépni a mezőnytől, sikerült is kiépítenie egy kisebb előnyt Zsolesszal szemben, akit közvetlenül mögötte BrightDark követett. 

Az első kerékcserét brutus ejtette meg már a 4. körben, hamar lágyra váltott. A versenyzők többsége a 8-10. kör körül cserélte le az elhasználódott abroncsokat újra, bár Zsolesznek a 11., naje777-nek pedig egészen a 12. körig sikerült kint maradni lágyon, ami azért nem kis teljesítmény, nem sokkal később ugyanis a kemény gumin is megkezdődtek a kiállások. Az első kerékcseréket követően naje777 megnyugtató, de nem fölényes előnnyel vezette a versenyt, BrightDark-nak pedig sikerült kiállásoknak köszönhetően Zsolesz elé visszatérnie. Közöttük a macska-egér harc tovább folytatódott egészen a futam leintéséig, csak az eddigiekhez képest fordított sorrendben. A 15. körben a lágy gumival gyorsabban haladó Dynamo ütközött neki féktávon a kemény gumival lassabban köröző Csellarka-nak, akit ezután azonnal visszaengedett maga elé, ahogyan az elvárható. Sajnos Csellarka autója olyan mértékben sérült meg, hogy be is ment a boxba javításra, de az odafigyelés ezzel kapcsolatban megvolt. A dobogósok után brutusnak sikerült feldolgoznia magát a 4. helyre, őt Redbreast követte, majd Fantomas, fuvarospetya, Dynamo, ugibus és Csellarka.

 

A végső sorrendhez hozzá tartozik az is, hogy az ifjú terroristák egységesen rossz ütemben jöttek ki az utolsó kerékcserére, vagy a gyakorlás során kevesebb mértékű volt a kopásuk. A lényeg, hogy az utolsó kör első kanyarjáig a gumijaik teljesen elfogytak, és mindketten megpördültek, visszaestek. Főleg ugibug járt rosszul, és bár a mentésen nem látszik, hogy hogyan történt (értsd: láthatatlan autónak ütközik a kanyarban, majd ugyanilyen jármű nekimegy és belelöki a belső korlátba. Azt hogy mi történt, már csak ugibug tudná megmondani. 
A leggyorsabb kör ugibug nevéhez fűződik.

Nyilatkozatok a futam után:

1. KROKEN Daniel (Naje777)

"Az első kanyarban Zsolesz elfékezte magát így előzni tudtam amely igen jó kezdetnek bizonyult. Sikerült elhúznom a 2. 3. helyezettől. Folyamatosan növeltem az előnyöm amikor megkaptam Brightdarkot. Ő pár körön gyorsabb volt, de újra megtaláltam a ritmust és tartani tudtam magam. Sokat segített, hogy az élen autóztam"

2. THOMMASEN Ketil (ROH-Brightdark)

 

 "A lágy gumikat választottam , majd a 3. lettem az időmérőn Naje és Zsolesz mögött. A rajtom elég sima volt, és kijött a lépés. Az első néhány körben közel maradtam Zsolesz-hez , közben Naje kissé elhúzott. De ezután Zsolesz is kiépített egy nagyobb előnyt , és elvesztettem a szélárnyékát. Ezután egyre távolabb került tőlem. Bíztam benne, hogy később letudom majd ezt dolgozni. Az első boxkiállásom a 12. körben volt, és meglepetésemre Zsolesz mögé tudtam kijönni . Az első kanyarban rájöttem, hogy az a kemény gumikon megy a második etapban, míg én továbbra is a Soft gumikon mentem. Megpróbáltam előzni de nem sikerült. Egy egész körön át próbálkoztam amikor lehetőségem nyílt a célegyenes végén. Sikerült előzni , és azonnal elkezdtem nagyon keményen nyomni. Tudtam, hogy szükség van egy komoly előny kiépítésére , mert az utolsó etapban én fogok a hard gumikon menni, Zsolt pedig a lágyakon. A gumiabroncsok többet bírtak szóval láttam erre némi esélyt. Majd amilyen gyorsan csak tudtam sikerült kiépítenem egy tetemes előnyt és Najéra is eléggé felzárkóztam. Volt egy kis remény , hogy megcsinálhatom. Néha kicsit túlvállaltam magam a féktávokon. Ennek ellenére jó helyzetből vághattam neki az utolsó etapnak. Innen már csak az volt a kérdés, hogy tudom lerázni az üldözőket! Egy gyors pillantás a listára és kiderült, hogy Zsolesz a "második helyezett".Körröl-körre zárkózott majd elérte a szélárnyékom. Próbáltam türelmes lenni a kanyarokban, hogy megakadályozzam a kemény gumik gyors tapadásvesztését de azt hiszem a 29. körben a nyakamra esett. Nagyon kemény harc volt ez és volt, hogy össze is ért a két autó. De ezek apró érintések voltak és semmi komoly sérülés nem állt fent, ez egy igazi tiszta küzdelem volt! Ez nagy élmény volt számomra , és a végén magam mögött tudtam tartani Zsoleszt! Daniel zseniálisan versenyzett. Nem volt esélyem utólérnem őt. Gratulálok Naje és Zsolesz , valamint mindenki másnak a tiszta versenyért ! Sajnálom a második versenyen okozott balesetet. Túl optimista voltam, mindent megpróbáltam, hogy elkerüljem a becsapódást. Kikormányoztam a fűre is de az nagyon csúszós volt sajnos. Jó pár autónak nekivágódtam, és csak remélem nem okoztam túl nagy kárt. Mégegyszer nagyon sajnálom!"

 3. BÍBER Zsolt (ROH-Zsolesz)

 

 "Nagyon optimistán vártam ezt a futamot. Az időmérőn óriási harcban voltunk Naje-val de az utolsó körömben sikerült a pole-ba kerülnöm egy viszonylag jó idővel. Sajnos ezen a pályán a pole az ellentétes oldalon van mint az első kanyar. Így kénytelen voltam nagyon rövid féktávot venni, hogy Naje ne tudjon beszúrni. Nem sikerült és kissé lecsúsztam az ívről. Naje előzni tudott, és így utólag elmondható, hogy ezen szállt el a győzelmem. Próbáltam tapadni a Norvég srácra, de a szélárnyékában nem volt kellő tapadásom, és kénytelen voltam kicsit lemaradni tőle. Majd Brightdark kezdett el szorongatni viszont azonnal ritmust tudtam váltani és leszakítottam magamról. Közben Naje kiépített egy pici előnyt. Elképesztően stabil volt. Magabiztos voltam mert jobbnak éreztem a kocsim. Az első két szektorban nagyon keményen dolgoztam le a hátrányom. De az utolsó szektorban, és különösen az utolsó visszafordítóban elképesztő amilyen gyors volt. 200 méteren buktam el az egész kör alatt szerzett előnyöm. A kerékcserék után sikerült Bright elé visszajönnöm, de az eltérő taktika miatt megelőzött. Majd végén megint egymásra találtunk és egy nagyon korrekt tiszta csata alakult ki. Kerék a kerékhez ért. Életemben nem kellett még ennyire koncentrálnom mint akkor. Annyira széles volt az autója, hogy lehetetlen volt megelőzni őt. Mindkét Norvég srác komoly versenyt futott minden elismerésem az övék. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, mert csak teljesen tökéletes versennyel tudtam volna futamot nyerni."

 

A verseny végeredménye: ITT

 

2. futam:

A fordított rajtrács első sorát az utcai harcosok foglalták el: az első futamot kihagyó Mate25 indult a pole-ból, mellőle pedig a csapattársa: Csellarka, mögöttük pedig a komplett mezőny. A rajtnál brutus elment a kissé beragadó Zsolesz mellett, a mögötte kemény gumin érkező BrightDark elfékezést követően nekiütközött Fantomasnak, mindkét autó megsérül emiatt. Az első körben történt még egy esemény: Redbreast és brutus is egymásnak ütközött, szintén megsérült az autójuk. Brutus-sal egyébként megint történhetett valami technikai hiba, mert az 5. körben az autója irányítás nélkül kiegyenesített egy kanyart, majd mire megállt az autó, ő is kilépett a szobából, de azt nem tudom, hogy ez önként történt-e.

Az élen eközben nagy harcok folytak: a 4. körben ugibug átvette a vezetést Mate25-től, őt a 8. körben Fantomasnak is sikerült megelőznie. Az eltérő taktikák ezen a futamon is megmutatkoztak, ennek ellenére a középmezőny nagyon szépen együtt maradt, alig néhány másodpercre egymástól. A kerékcserék lefolyásán nem sok változott az első futamhoz képest. Természetesen A 2. Futamon még fokozottabb volt az egymásra vigyázás, megfontolt előzéseket láthattunk, amelyekben nagy szerepe volt a gumik fajtájának és állagának is. Nagyon érdekes és szórakoztató volt Zsolesz teljesítménye, aki az első futamhoz hasonló nagyszerű teljesítményt nyújtva végig nyomás alatt tartotta az előtte haladót, ezúttal BrightDark helyett naje777-et.

Történt egy újabb kényszertankolás is a 29. körben, ezúttal Redbreast kényszerült rá és csúszott vissza emiatt a mezőny legvégére. A végső sorrend szerint a versenyt ugibug nagyon erős tempót és magabiztos versenyt futó ugibug nyerte meg, naje777 ért be Zsolesz előtt a dobogón. Az aránylag szorosan együtt haladó középmezőnyben BrightDark, Fantomas, fuvarospetya, Csellarka, Mate25 és Redbreast volt a sorrend.

A leggyorsabb kört fuvarospetya futotta meg, de kiemelném ugyanakkor, hogy 11 indulóból 10 ember 7 tizeden, azaz 0.7 másodpercen belül volt hozzá képest, úgy látszik, mostanában ez a pálya ilyen szoros eredményt produkál. 

 

Nyilatkozatok a futam után: 

 

 1. HORVÁTH Olivér (ROH-Ugibug)

 

 

"Az első futam után úgy döntöttem hogy Soft gumikkal indulok és megpróbálom hamar letudni a Road Warriors csapatát. András-t a 2. körben Máté-t meg a 3. körben megelőztem és innen tiszta volt az út. Folyamatosan húztam el a többiektől, de tudtam hogy akik keménnyel indultak a végére visszaérhetnek rám. Az első kiállás után is a lágy keveréket tettem fel és az előnyömet próbáltam 30 másodperc főlé tolni mert innen érezhettem magam kicsit biztonságba. A 19. körben bejöttem keményért és az első 2-3 körben megfutva az egyéni legjobbjaimat kényelmes előnyöm volt és sikerült megnyernem a versenyt. Sajnálom csapattársamat hogy nem jött ki neki ma a lépés jó eredményekkel zárhatott volna ő is. Gratulálok Naje-nak és Zsolti-nak nagyon jó tempót mentek ma este. Deep Forest nem a kedvencem de megteszek ott is mindent a csapatbajnoki címért."

3. KROKEN Daniel (Naje777)

 

"Úgy döntöttem, hogy Hard gumikon rajtolok, nem akartam túlbonyolítani a dolgot. Köszönet mindenkinek, a tiszta és tisztességes versenyért! Zsolesz mögött haladtam a boxkiállásig. Aztán megkaptam Dynamót és nagyon kemény csatát vívtunk hosszú körökön át. Majd Dynamo gumijai elfogytak így előzni tudtam. Ugibugot nem sikerült utólérnem de nagyon megnyugtató ez a 2. hely is."

 3BÍBER Zsolt (ROH-Zsolesz)

 

 "A mezőny végéről rajtoltam a fordított sorrendnek köszönhetően. Taktikát is váltottam, mert tudtam, hogy többen lágy gumikkal indulnak előttem. Az első féktávon Bright a szélárnyékban elnézte a féktávot és a kétségbeesett az ütközést elkerülő manőverezése ellenére telibeverte a jónépet. Hálistennek kimaradtam ebből az esetből. Naje-t is sikerült magam mögött tartani. Hosszú körökön át mentünk így majd Naje 1 körrel hamarabb jött ki lágy gumikért amivel elém tudott vágni. Nem aggódtam, mert tudtam, hogy megvan a tempóm ahhoz, hogy rátapadjak. Majd ráestünk az élmezőnyre és sajnos Mátéka kigyorsításnál egy korrigálás után oldalról megütötte az autóm ami miatt sérült a kocsim. Nem hibáztatom érte mert versenyben voltunk, és hárman négyen is voltunk azon a kis szűk helyen. Innentől sajnos 1 mp-et buktam körönként. Ez elég is volt arra, hogy búcsút intsek a győzelmi esélyeknek. Szerencsére Naje fennakadt Dynamon. Elképesztő amit kis Fecó csinált. Páholyból néztem a csatájukat. Gyönyörű volt. Összességében nem tudott Naje lerázni. Aztán jöttek az utolsó cserék. Egyszerre jöttem ki vele és innentől nyílt sisakos küzdelem zajlott köztünk. Elkezdtem ledolgozni a hátrányom de nem volt könnyű mert az utolsó szektorban csúnyán megvert. Aztán megláttam a csapattársam Redet ahogy belassul körröl-körre. Majd amikor Naje mögé ért bezárta az ajtókat. Ez az egy esélyem maradt a csapattársam is értem és a csapatért dolgozott. Eljött az idő: mindent beleadtam, hogy zárkózzak. Fecó nagyszerűen csinálta a védekezést. Szakszerű volt és teljesen lefogta Naje-t. Majd a célegyenesben támadó helyzetbe kerültem. Ekkor jött a másik nagy pofon leszabályzott az autóm. A végsebességem is túró volt az övéhez képest. Elképesztő pár kör volt, és a végére nagyon elfogytak a gumik. Rá is hagytam a végén elvettem, és csak a biztosra mentem. Közben az élen Ugi számomra meglepő módon behúzta a győzelmet amihez szívből gratulálok! Várom az utolsó fordulót még nem dőlt el sem az egyéni sem pedig a csapatverseny!"

 

Fegyelmi vizsgálat:


Fantomas és BrightDark balesete volt vizsgálva. A felvételeket nézve BrightDark elegendő távolságból kezdett ugyan fékezni, de nem tudott kellő mértékben lelassulni az előtte lágy gumikon versenyzők mögött. A baleset elkerülése végett egyetlen lehetséges hely híján a fűre kormányozta az autót, de a pályára történő visszaérkezése során nekiütközött Fantomasnak. Ebben az esetben szóbeli figyelmeztetés került kiszabásra. Más vizsgálni való bejelentés nem érkezett.

A versenyzési szabályzat az ROH hivatalosan rögzített szabálykönyve és a Senna Memorial versenyszéria alatt alkalmazott szabályok által kerültek kiszabásra.

A verseny végeredménye: ITT

Zárszó:

Ahogyan elnéztem, kisebb hibákon kívül nem nagyon volt mit felróni az embereknek, aminek nagyon örülök, csak így tovább. A jövő héten következik az Amuse GT1 kupa záró futama. Bár most még nem lehet biztosra menni, azért elég jó eséllyel borítékolható, hogy ki, illetve melyik csapat nyeri meg a bajnokságot, de – mindenféle értelemben – technikai „virtuális sportról” lévén szó, még bármi megtörténhet. Szeretettel várunk mindenkit a Deep Forrest pályán is, addig is jó gyakorlást kívánok mindenkinek:

ROH-Bandage_520

 

Foto: Red

{flike}{fcomment}